Olyan, de olyan sokáig gondolkoztam, hogy indítsak- e, sok más emberhez hasonlóan én is egy blogot. Hogyisne csokisat, mert az imádatom már nem ismer határokat, normális mércével nem mérhető, szerintem én Gombóc Artúrné voltam előző életemben. Kell a csoki, ha szomorú vagyok, mert felvidít. Meg kell, ha boldog vagyok, mert hát mivel ünnepelje az ember lánya a boldogságát, ha nem csokival. Meg hát vannak azok a bizonyos szürke hétköznapok, amikor egy kis csokikától felderülök. És persze kis mennyiségben egészséges is(mondjuk itt bukik el a dolog nálam, én ha csokiról van szó, nehezen tartom azt a bizonyos mértéket, hát szerelem ez kérem, és jaj, de rég is kezdődött. Emlékszem, anyukám cukor helyett csokit vett nekünk a boltban, mikor gyerekek voltunk, mert a cukortól elromlik a fogunk. Hát, végülis minden édességtől elromlik, de innentől legalább volt rá kifogásom:) És ezután nem volt megállás. Sok csokis blog van, de talán pont ezért, leróva ezelőtt az isteni manna előtti tisztelemet, tovább nem magamban tartva, hanem veletek megosztva a készített csokik, bonbonok, csokis sütik és társaik fotóit, a csokizós tapasztalatokat, meg hogy együtt örülhessünk és aki kóstolja, velünk örülve élvezhesse a csokoládát. Mert nem lehet elégszer elmondani, hogy a csoki jó, a csoki kell és kell róla beszélni, olvasni, dícsérni, becsben tartani a készítőit, na és persze kóstolni, kóstolni és megint csak kóstolni:)